Örömmel számolunk be Nektek a Boost Hungary 10. üzleti találkozójáról.
Az érkezést követően mindenki magához vette az életmentő reggeli kávéját és nagy izgalommal várta az előadásokat.
A Boost koncepció kapcsán fontos megjegyezni, hogy a kiemelt fókuszban az áll, hogy segítse a tagok fejlődését, valamint, hogy a tudásmegosztás által értéket adjon, folyamatos fejlődésre ösztönözzön, hiszen ez a siker kulcsa! Ezen elvek mentén meghallgattunk három szuper előadást. Ez egy kivételes alkalom volt, hiszen találkozóink során jellemzően egy coach osztja meg velünk tapasztalatait. A mostani prezentációk után mindenki leadta a szavazatát arra az előadóra, akit a jövőben a Boost coach pozíciójában szeretne látni.
Na, de lássuk az előadókat!
Elsőként Huszár Noémi osztotta meg velünk a „Támogatási hálózat kiépítése” kapcsán a tapasztalatait. Sok hasznos információval gazdagodtunk.
Noémi rávilágított arra, hogy fontos felmérni a vállkozásunkban a kihívást jelentő feladatokat is, illetve, hogy ezek megoldása kapcsán nem baj, ha külső segítséget veszünk igénybe.
Noémit követte Preiner Annamária előadása. Annamária a kommunikáció
fontosságáról beszélt, mely az egész életünket áthatja. Legyen az verbális, vagy nonverbáis.
Fontos hangsúlyozni, hogy a legtöbb esetben szavak nélkül is beszélünk és ezek a megnyilvánulások hamar el tudják dönteni egy találkozó sikerességét, vagy a vezető-beosztott jövőbeli viszonyát.
Az előadók sorát Tasi Csaba zárta, aki értékesítők által elkövethető hibákról és azok megoldásairól mesélt nekünk. A sok értékes gondolat között talán a leghasznosabb tanács, hogy ne féljünk, ne előfeltételezzünk egy meeting, vagy fontos tárgyalás előtt, engedjük el azokat a gondolatokat, mint például, hogy „ én ezt megtehetem? ”, „ ő túl magas beosztású” stb…Teendőink listájáról húzzuk ki a nem annyira fontos dolgokat, priorizáljunk.
Úgy gondolom, hogy nagyon sok fontos információra, fejlesztendő területre világítottak rá előadóink. Az átadott hasznos tudást ezúton is köszönjük Nekik!
A találkozó utolsó részében pedig tovább folytatódott a kötetlen beszélgetés, névjegykártyacsere és időpontok egyeztetése, természetesen remek hangulatban sok-sok nevetéssel!
Találkozunk március 16-án!
Addig is: MI. EGYÜTT. FEJLŐDÜNK.
Comments